Csillogó kavicsokat mosott, görgetett előttem a folyó. Ismét elkapott a hév, a lendület, hogy megörökítsem a természet ezer csodáját, megőrizzem a megőrizhetetlent. Pedig nem könnyű, hiszen a természet oly illékony pillanatokkal gyönyörködtet minket!

Keveseknek adatott meg, hogy át tudják adni a fények villódzásának, a vizek fodrozódásának élményét.

Ezer és ezer pillanat, mindegyik különbözik a másiktól, megismételhetetlenek, mégis örökkön valónak tűnnek.

Például az impresszionisták festményein - amelyeket annyira szeretek - csodálhatjuk meg az egy képbe merevített pillanatokat, amelyeket nézve úgy érezzük, a szüntelenül változó tájban állunk mi is!

Ezek a pillanatok ösztönöznek, amikor leülök a műhelyemben, és kezembe fogom a természet alkotta drágaköveket és az ember alkotta csodás porcelánokat, üvegablak töredékeket.

Nem mindig szólalnak meg könnyen az anyagok a kezemben, de ha beszélni kezdenek, az alkotást már szinte nem is én irányítom.

Gazdagon formálódnak az elemek, a minták – újjászületnek a régmúlt darabkái.

Őselemekben, vízben, földben, tűzben született anyagokkal dolgozhatok, és a tovatűnő természeti csodákat próbálom megtartani, visszaidézni – a szakmám minden pillanata egy csoda, amiért végtelenül hálás vagyok!

zár
×
×

Cart