Móra Ferenc regényében a szűcs édesapa megajándékozza fiát egy saját készítésű „varázsködmönnel”. Azonban az utolsó öltéskor az apa élete véget ér, de a ködmönbe szőtt tündér őrzi gyermeke életét.
A diplomaosztóra egy ilyen „tündér lakta varázstollat” képzeltem el lányomnak, amely boldog életet ír számára, és sosem fogy ki a tinta belőle. Egy varázstollat, amellyel, ha ezentúl aláíráskor az elhunyt édesapjától kapott családi neve elé a doktori címet leírja, az olyan mintha édesapja is köztünk lenne. A varázstollal írt nevek örökké élnek. Egy varázstollat, amely a szeretet nyelvén ír. Egy varázstollat, amelynek lelke van. Egy olyant, ami időnként elérzékenyül, a kék tinta picit túlcsordul, és kövér könnycseppet formázva rácseppen a papírra. Egy varázstollat, amely az álmokat, a fényt és a reményt szimbolizálja.
Szász Károly iparművész úr megalkotta az álmomat. Mosolygós tavaszi nap volt, amikor kézbe vettem ezt a csodás csipkepengő varázstollat. Hihetetlen érzés, amikor az álmod valósággá válik! Ilyenkor úgy érzed, mintha hirtelen virágba borulna körülötted minden, és egy rózsakertben járnál. Egy pillanatra ösztönösen lehunyod a szemed, és mélyen beszippantod a képzeleted szülte rózsaillatot. Engeded, hogy átjárjon. Szeretettel nézed a tenyeredben fekvő „csipkepengő varázstollat”. Gyönyörködsz benne, mint édesanya a bölcsőben alvó gyermekében. Visszaköszönnek a lányod kedvenc színei: fehér, arany és rózsaszín. Az íráshoz használt tollfogással óvatosan felemeled a tenyeredből. Gyöngéden nyúlsz hozzá. Az ovális csipkepengő foglalatnál lazán tartod és a hüvelykujjaddal az ujjaid végére görgeted. Ismerkedtek, elkezditek egymást érezni. Eljátszol a gondolattal, hogy mi lenne, ha megtartanád magadnak. Miközben igyekszel elhessegetni ezt a gondolatot, rápillantasz a klipszre, és a lányod nevét olvasod. Finom homokfúvással van bevésve, alig láthatóan.
Villámcsapásként tudatosul benned, hogy nem a te tündéred lakik ebben a tollban. Ez a leheletnyi, finom karcolat az első kapocs az ékszertoll és a leendő gazdája, Kata közt. Olyan karcolat ez, mint egy védőoltás, ami egy életre szól. Elszégyelled magad. Csodálatos és igényes ötvös munkára vall a régi papír 20 pengőnek a motívumából megtervezett csipkepengő foglalat, amely hőben edzett, aranyszínű karjaival szorosan átöleli a fehér fényes tolltest derekát. Komolyak szándékaik, még rövid időre is nehezen engedik el egymást. A kupak lehúzásakor egy halk cuppanással búcsúznak egymástól. A lyukacsos, áttört, finom csipkeminták könnyedséggel, légiességgel ruházzák fel a fémes foglalatot. Meglágyítják a fém kevélységét. Aprólékos, gondosan megmunkált alkotómunkáról árulkodik.
A toll két végét félgömb üvegkupola zárja le, a „Megcsiszolt Fény”. A Mátyás-templom üvege megmentve. Az üvegkupola alatt egy-egy összeszokott páros keringőzik: buborék a pici rubinnal, illetve aprócska, szikrázó gyémánttal. A toll mozdulásának ütemére könnyedén siklanak a drágakövek a rózsaszín táncparketten. Nem versenyeznek egymással, nem nyomják el egymás fényét. Miért is tennék… Mindkét páros ragyog. A pici rubin és az aprócska gyémánt csodás táncát csak nagyon ügyes kezek és finom lélekkel bíró ember képes így életre kelteni.
Egy ilyen remekműre öröm ránézni, öröm kézbe fogni és öröm vele dolgozni. Ez a „csipkepengő varázstoll” mesél a művész érzékeny, szép lelkéről, az alkotói jelenlétnek, a színvonalas munkának és a mester szellemének zseniális együtteséről. Felér egy önvallomással. Mesél a gazdájáról: Katáról, akinek minden lépését egy láthatatlan szempárként vigyázza, akinek gyöngybetűkkel csendesen írja jelenét és jövőjét. Hinni szeretném, hogy a tündérek nemcsak a kis ködmönben, hanem a „csipkepengő varázstollban” is ott élnek.
Köszönjük szépen Szász Károly!
Hagy egy válaszol