Ajánld a webshopot

2014

Újdonsült riporterként egy izgalmas beszélgetésre érkezett, operatőre – újdonsült családapa – mögötte jócskán lemaradva baktatott, kezében kameratáskát lóbálva. A férfinek mit sem jelentett ez a forgatás, ő az “egy újabb nap, egy újabb dollár” elvet vallotta, ha munkáról volt szó.

A lány viszont izgult, de az ódon falak közt, miután boldogan konstatálta, hogy lesz ideje interjúztatni, már nyugodtabban vette a levegőt. A termet buja színkavalkád, kacér fények töltötték be, és ő tágranyílt szemekkel nézte a pompás üvegablakokat.

A Róth Miksa Emlékházban persze az lett volna furcsa, ha másképpen tesz. Itt ugyanis csak áhítatos ámulatba eshet az, akit egy kicsit is érdekel a művészettörténet, ő pedig mindig is falt mindent, ami esztétikus, különleges, elgondolkodtató volt. Mint például egy Róth Miksa-üvegablak. Vagy egy jó könyv. Esetleg egy izgalmas épület vagy elgondolkodtató festmény, szép ékszer…

2018

Már nem riporterkedett, messze sodródott az álommunkájától, de igyekezett feldolgozni a veszteséget. Új munkája teljesen kimerítette, így nem csoda, ha a várva várt szabadság elérkeztét alig győzte kivárni. Éppen kézenfogva andalogtak párjával egy csendes vidéki város hangulatos utcácskájában, mikor az egyik kirakatból rákacsintott valami.

Az a színesen csillogó izzás, amit látott, mágnesként vonzotta a kis üzlet kirakatához, ahol egyszerűen földbegyökereztek a lábai. Ékszerek, gyűrűk, medálok, fülbevalók… Igényes, kifinomult darabok, és mellettük a leírások! Mátyás-templom üvegéből, Rózsák tere, Róth Miksa… Nagy levegőt vett. Árakat nem látott, de azért megjegyezte a készítő nevét, és a hoteljükig azt mantrázta magában – szászkárolyszászkárolyszászkároly…

2019

Tudta, hogy nem létszükséglet az a gyűrű, ami az egykori forgatásra, riporteri életének izgalmaira, egyetemi művészettörténet-óráinak sokszínűségére, Róth Miksa munkásságának jelentőségére emlékeztethette volna.

Tudta, hogy még mindig nem úgy és nem annyit keres, mint amennyit és ahogyan lehetne, ezer érv szólt amellett, hogy elfelejtse, amit akkor az egyszer látott, de hiába próbálta, nem tudta kiverni a fejéből a mámorító gondolatot, hogy egyszer az ujján hordhatna egy darabka művészettörténetet.

Szerette volna, hogy azok a színek, az az élmény örökre vele lehessenek.
Annyi ékszere volt már, hogy maga sem feltétlenül tudta mindet számontartani, de ez a gyűrű, ez… Ez más volt, mint a többi.

És mivel huszonpár éve a múlté volt már, immáron büszke harmincasként élte az életét, és félénksége helyére érett önbizalom férkőzött, azt mondta magának: Megérdemlem.

És megvette a gyűrűt, hogy valahányszor ránéz, érezhesse a büszkeséget afelett, hogy egy kis csoda van az ujján, az ámulatot, hogy van, aki képes ilyen ékszert alkotni, és a nosztalgiát, hogy emlékezhessen az álommunkára, a több tucatnyi érdekes forgatásra, és arra, hogy ha szeretné, bármire képes lehet…

Jelinek Nóra

Hagy egy válaszol

Invite & Earn

X
Signup to start sharing your link
Signup