Széles terpeszben áll, mindkét kezével erősen kapaszkodik, de így is imbolyog. Tekintete a fényes eozin váza és a mellette lévő zöld levélmotívummal díszített csésze közt ugrál, majd megállapodik egy törtfehér tütüben táncoló balerinán. Jobb kezével nyújtózkodik érte, miközben a ballal szorosan belemarkol a terítőbe. Már csak milliméterek választják el. Lábujjhegyre tornázza magát, de abban a pillanatban elveszti az egyensúlyát, és a csipketerítőt magával rántva a fenekére huppan. Üvegcsörömpölés, tompa puffanás és rémült gyereksírás tölti be a szobát.
Évtizedek múlva egy fiatalember négykéztérd mászik fel a padlásra vezető korhadt létrán. Lépéseit kísérő recsegő hangok óvatossá teszik. Romos, elhagyatott ház. A szomszédok elmondása szerint már a dédunoka se él. Szász Károly iparművész mindig izgatott lesz, ha egy ilyen öreg, pókhálós padlástérben kutakodhat.
Egyszer úgy alakult, hogy sikerült megmentenie egy Herendi porcelán madárnak a letört csőrét. Így lett az ars poeticája: “Megmenteni a Megmenthetőt!” Azóta ez a gondolat élteti, és sarkallja alkotásra.
Felérve kiegyenesedik, egy darabig vár, hogy hozzászokjon a szeme a félhomályhoz. A viharvert cseréptetőn át behatol a napfény. A kavargó porszemcsék fényes szentjánosbogárként rajzanak a beeső fénycsóvákban. Az egyik gerendáról lóg egy patkányrágta gabonazsák, alatta egy kopott, vaslemezzel szegélyezett utazóláda. A csuklópántokat rozsda ette, az egyik sarka eleresztett. Letérdel a láda mellé, fedelét megemeli. Újságpapírba gondosan betekert csorba üvegkelyhek, összetört Zsolnay és Herendi porcelándarabok kerülnek elő. Minden egyes darab külön-külön csomagolva.
Kiemel egy sérült Zsolnay eozin vázát, kézzel festett Herendi csészét és egy nagyméretű üvegbúrát, amely egy lámpa része lehetett. Majd egy derékban csonkolt balerina kerül a kezébe. Óvatosan kibontja a poros, megsárgult újságpapírból, és a fénycsóva felé tartja. Képzeletében máris táncol a porcelán balerina. Elrévedt tekintettel egy női nevet rebeg: „Anita”. Gyors, de finom mozdulatokkal visszateszi a kincseket a faládába, és az egészet a műhelyébe vonszolja. Viszi „Megmenteni a Megmenthetőt!”
Gyönyörű fiatal hölgy háttal ül a barna bőrrel kárpitozott szófa karfájának támaszkodva. Hosszú, dús haja a vállára omlik. Anita amputált fotómodell, akinek Szász Károly iparművész egy szemet gyönyörködtető ékszert: egy ékszerlábat álmodott meg.
A modell a bal lábát behajlítva, a jobbat kinyújtva felteszi a szemben lévő karfára. Egyik mezítelen, a másik egy porcelán balerina balettcipőjében végződik. Ujjával lágyan megérinti az aprólékosan kidolgozott tütüt, a balett-táncosok könnyed, fodros csipkeruháját. Madonna-mosoly suhan át az arcán, mert arra gondol, hogy mennyire örülne egy ilyen pörgős szoknyának a kétéves kislánya.
Időtlen szépségként ragyog a titokzatos porcelán és az antik üveg művészi kombinációja: az ékszerláb. A modell ujja a kézzel festett Herendi csészéhez ér. Érzi a porcelán keménységét, melyet a nyers porcelánmassza a kemence tüze által nyert. Törékeny és szilárd egyben. Megszelídítéséhez önmagában nem elég az ipari csiszológép, kell hozzá egy munkáját szenvedélyesen szerető, széplelkű művész is.
Anita a festőecsettel felvitt zöld levélmotívumra pillant. Újra látja, ahogy húsz évvel ezelőtt a pilisi vasútállomáson néhány őszi falevelet felkap a pajkos szél, és görgeti végig a síneken. Az érkező vonat hosszan, fémes hangon fékez, huzat-fátylat borít a peronon várakozó utasokra, míg végül megáll. Halálra rémült arcok mindenütt. Néhány falevél még egy darabig céltalanul kavarog a levegőben, majd a síneken fekvő diáklány testén landol, aki épp az iskolából igyekezett haza.
A modell ujjai a rózsabogár-zöldben színjátszó Zsolnay eozin váza gerezdeken bukdácsolnak át. A fémes színű kerámiamáz csillogásából jut a szomszédos üvegkelyheknek is.
Szász Károly iparművész alkotta ékszerláb több mint egy ékszer. Ez a műalkotás antik üvegbe és porcelánba égetve hordozza a múlt újjászületését, a jelen minden szépségét, értékét és a jövő reménységét.
Kigyúlnak a fények a műteremben. A háttérben felcsendül az amputált popdíva: Viktoria Modesta – Prototype száma. Hallani, ahogy műlába fémes hanggal karistolja a táncparkettet. Anita behelyezi a lábcsonkját az antik lámpabúrába, és magabiztosan, mosolyogva indul a fotózásra.
Hagy egy válaszol